Krisztus, Balaton, befogadó közösség: ezek talán a legfőbb alkotóelemei a Bódi Mária Magdolna Szentségimádási Hétvégének, melynek során a résztvevők egy egészen különleges környezetben, a nyári Balatonnál találkozhatnak egymással és Jézussal.

A harmadik alkalommal megrendezett szentségimádási hétvégét – mely a járványveszély miatt idén kísérőprogramok nélkül került megrendezésre – június 26-án, pénteken szentmise nyitotta meg, melyet dr. Udvardy György érsek mutatott be. Az ötvenórás szentségimádás június 28-án este zárult.  A BALAKAT (Balatoni Katolikus Találkozó) szervezőcsapatának fiatal tagjai, Tóth Eszter, Orosz Bálint és Palásti Bálint a balatonfűzfői Jézus Szíve-templom plébánosával, Laposa Norbert atyával közösen munkálkodtak azon, hogy a hétvégére érkezők zavartalan lelki feltöltődésben részesüljenek. A templomban péntektől vasárnapig, éjjel-nappal folyamatosan zajló szentségimádás olykor zenés dicsőítéssel egészült ki.

A szentségimádási hétvége névadója, Bódi Mária Magdolna (1921–1945) egyetlen célnak élt: Krisztushoz akart tartozni. Származása miatt nem csatlakozhatott egyetlen egyházi rendhez sem, azonban szüzességi fogadalmát élete árán is megtartotta. Magdi az 1938-as Eucharisztikus Kongresszusra készülve látogatott el egy lelkigyakorlatos hétvégére, ahol tudatosult benne a vágy, miszerint Krisztus jegyesévé szeretne válni. Bódi Mária Magdolna élete utolsó éveinek fontos helyszíne volt Balatonfűzfő, ahol gyári munkáslányként dolgozott, így a balatonfűzfői szentségimádási hétvége róla kapta a nevét.
A Bódi Mária Magdolna Szentségimádási Hétvégéhez idén egy biciklis zarándoklat is kapcsolódott, mely a Veszprémi Főegyházmegye Ifjúságpasztorációs Irodája, a Mária Út Egyesület, a Mária Rádió és a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus támogatásával valósult meg.

A szentségimádási hétvége második napján, szombat reggel Veszprémből és Balatonfüredről útra kelő kerékpárosok Balatonalmádiban találkoztak, majd innen közösen indultak tovább Balatonfűzfőre. 

Szombat este dr. Csernai Balázs atya, a Veszprémi Főegyházmegye NEK-referense, vasárnap pedig Laposa Norbert plébános mutatott be szentmisét.

Fotóink a nyitószentmisén készültek.

 

Comments are closed.



Ugrás az oldal tetejére »
Veszprémi Érsekség